Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz
"Az, ki életében sokat érzett és gondolkozott; s érzeményit és gondolatait nyom nélkül elröppenni nem hagyta: oly kincset gyűjthetett magának, mely az élet minden szakában, a szerencse minden változásai közt gazdag táplálatot nyújt lelkének."
Ezzel a költő azt mondja el, hogy amit az életben átéltünk jó (és rossz) pillanatot , ne felejtsük el, becsüljük meg, mert ez feltöltődést adhat a nehezebb időszakokban az életben. Én ezzel az intelemmel egyet értek, hiszen a mai világban nagyon kevesen becsülik csak meg azt ami van nekik , de ha egy "mélyponton" van az ember és átgondolja, hogy mi is történt idáig az életébe, rájön, hogy az élet apró örömei is mennyire segítenek értékelni az életet.
.
.
.
"Semmi sincs, ami az emberi szívet annyira felemelhetné, következőleg az élet mindennapi jeleneteiben s a szenvedélyek és indulatok örök ostromában hozzáragadt szennytől annyira megtisztíthatná: mint az istenség nagy gondolatával foglalatoskodás."
Szerintem ezzel a költő azt akarta elmondani , hogy nincs olyan dolog ami jobban lefoglalná az embert , mint hogy azon gondolkodjon, hogy van-e valaki aki megírja előre a sorsát, van-e isten , az ember legbelül mindent elhisz, de vajon igazak is vagy csak hiedelmek? Én személy szerint nem vagyok vallásos , nem hiszek az istenekben, így ezt az intelmet vitatnám.
.
.
.
"Ne gondold, mintha a tanulás csak bizonyos időkhez, az ifjúság éveihez köttetnék. Ifjú körünk oly szűk, s oly sokféle tanulmányokkal elfoglalt, hogy gyors elfolyása alatt erős alapon épült tudományra jutni csaknem lehetetlen."
Ezt a költő leginkább az utókornak írta úgy vélem. Azt akarja elmondani, hogy az életünk végéig tanulunk , a saját érdekünkben. Fiatal fejjel nem képesek felfogni, hogy mi a fontos, és mi nem. Ezért is folytassuk tudományunk fejlesztését addig, amíg csak lehet.
"Boldog ifjú az, ki annyira mehetett, hogy keblében a tudomány iránti szeretet állandólag felgerjedett; s azon utakkal, melyeken az ismeretek kútfejeihez eljuthat, megbarátkozhatott!"
Ez az előző sorokban említetteknél a kivétel. Szerencsésnek mondhatja magát, az aki szeret tanulni és tudja, hogy hol és hogyan tudja fejleszteni azt a tudományt amit már magáénak tudhat.
.
.
.
Összefoglalva, Kölcsey arról írt, hogy becsüljük meg az életünket, tanuljunk , élvezzük , mert nem adatik még egy.
Az emberi élet csak elröpülő pillantat, minek elenyészése előbb-utóbb kikerülhetetlen.